1962 óta ünnepeljük a színházi világnapot. A Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) minden évben a színházi világ egy jelentős személyiségét kéri fel, hogy fogalmazza meg üzenetét a művészek és a közönség számára, melyet március 27-én olvasnak fel a színházi előadások előtt. 2019-ben a színházi világnap üzenetét Carlos Celdrán írta.
Hatvanhatodik születésnapja előtt egy nappal váraltlanul meghalt korunk egyik legnagyobb színházi rendezője Eimuntas Nekrošius. A litván rendezőnek számos nagyszerű előadása volt látható Magyarországon. A 2000-es évek közepén három egymást követő nyáron a rendező teljes Shakespeare-ciklusát bemutatta Gedeon József (1956-2016) vezette Gyulai Várszínház. Ebből az alkalomból készült az alábbi cikk, amellyel Nekrošius művészetére emlékezünk.
Váratlanul meghalt Eimuntas Nekrošius (1952-2018), a világ egyik legnagyobb színházi rendezője. Bár már korábban is látható volt előadása nálunk, a magyar színházi köztudatba az Európai Színházak Uniója 2000-es fesztiválján robbant be a Hamlettel, amelyet november 10. és 12. között három alkalommal játszottak a Vígszínházban.
Hogyan viselik a fiúk az apák vétkeit? Árvák maradnak a hős anyák lányai? Amíg nem ismerjük a szüleink sorsát, addig megismerhetjük magunkat? Léteznek nemzedékek? Kicsi a világ? Számos fontos kérdéssel, megrendítő történetekkel érkeztek chilei fiatalok a Trafóba. Az év, amikor születtem című előadásuk kitárja a világot, de nem azért, mert a Föld másik feléről mesél, hanem mert segít saját életünket más megvilágításban látni.
Az operett és az emberi ösztön, brutalitás árnyalatainak plasztikus ábrázolása nehezen tűnik összehozhatónak, főleg, ha a rendező közben a segített öngyilkosság kérdéséről is szeretne gondolkodtatni. Erős színészi alakítások segítik.
A színházba beülő nézők fogyasztók. A kultúra befektetői. Hány forint egy katarzis? Egyáltalán ezt várjuk el? Mire fizettünk be, és mit áldoztunk fel azért a sznob luxusért, hogy kultúrát vásároljunk magunknak? A színház és a fogyasztói társadalom összefüggéseinek kérdéseit kapjuk a Transquinquennal és a Group Toc közös előadásának, a Bizalmi tőkének (Capital confiance) az első pár percében a köszöntésünkre igyekező előadótól.
Az alkotók angol címet adtak előadásuknak, amelynek fordítása úgy hangzana, hogy a „háború összefoglalása” vagy a „háború összegzése”, a produkció alcíme pedig „manga-opera a háború természetéről”. Kirsten Dehlholm a War Sum Up-ban – akárcsak korábbi rendezéseiben – a választott témát igen távolról közelíti meg, ám azt összetéveszthetetlen, sajátos alkotói látásmódján átszűrve egészen a kérdés legmélyéig hatol.
Végül a vér, piros ragasztószalagként kifolyik az utcára. Az őszinte, önreflektív előadás lassan építkezve húz be az anarchiába. Ha zülleszt a hatalom, vagy biorobotokká programoz, kockakövekkel hackeljük-e a rendszert életünk árán is?
A Trafó őszi nemzetközi színházi előadássorozata a Gyújtópont nevet kapta. Az öt előadást az aktuális témákon és a korszerű színházi stíluson kívül az is összeköti, hogy mindegyikben fontos szerep jut valamilyen formában a képnek mint kifejezőeszköznek. Elsőként Romeo Castellucci társulata, a Societas Raffaello Sanzio mutatkozott be Az arc fogalma Isten fiában című produkciójával.
„Legyél önmagad, mutasd önmagad! Semmit sem kell szégyellned!” – így hangzik a szlovén Via Negativa legújabb produkciójának mottója. A Szégyennel a „kérdező színház” társulata új előadássorozatot indított (működésük során immár a harmadikat), amelynek középpontjában az emberiség feloldhatatlan dilemmái állnak.
Mihail Bulgakov A Mester és Margaritája sok szempontból zseniális alkotás, többek között azért is, mert nem csupán az eredeti regény tudja rabul ejteni az olvasót, hanem a mű színpadon is remekül megél.
Bár a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében meghívott Pokoli színjáték a nemzetközileg elismert drámaíró-rendező, Michael Sturminger és a hasonlóképpen Európa-szerte értékelt karmester, Martin Haselböck együttműködéséből született, az előadásban a magasan jegyzett Orchester Wiener Akademie és két kiváló szopránénekes tolmácsolásában csendültek fel a zenei betétek, a Vígszínház közönségének nagy része mégis egyértelműen a főszereplő John Malkovich színpadi alakítására volt kíváncsi.