„Miért van az ember?"

[...]

A Stúdió „K" szövegváltozata

Bár a Stúdió „K" alkotóközössége az előadás készítésekor az egyedül rendelkezésre álló 1955-ös magyar kiadás szövegéből indulhatott ki, amely a Woyzeck kerekké és egésszé formált változatát tartalmazza, az alkotók mégis úgy bántak vele, mintha töredék lenne: nemcsak a jelenetek sorrendjét változtatták meg, hanem magukat a jeleneteket is: kiemeltek belőlük szövegeket, és máshová helyezték azokat, olyan részleteket illesztettek össze, amelyek a kötetben nem azonos helyen szerepelnek, így lényegében új jeleneteket (és új szituációkat) kreáltak. „Alighanem kapóra jött" számukra, „hogy a Woyzeck töredékben maradt, különösen boldogítható lehetett..., hogy a jelenetek sorrendje sem állapítható meg teljes tudományossággal" – írta a bemutató kapcsán Eörsi István.

A Stúdió „K" előadását mondatról mondatra végigkövetve határozottan kijelenthetjük, hogy nagyon alapos szövegmunka jelenti az alapját. Ennek végeredményeként egy szuverén darab- és szövegváltozat született. Érdemes lesz ezt a későbbiekben pontról pontra követni, hisz az előadás jelentése ebből is formálódik. A Stúdió „K" kiemelkedő előadása nem születhetett volna meg a koncepciózus szövegváltozat nélkül. De hogy színháztörténeti jelentőségű produkció jött létre, abban további fontos mozzanatok is közrejátszottak.

Bevezetés a színházi helyzetbe

Az előadás fontos hatáseleme, hogy kimozdít a színházi megszokásokból, és merőben új helyzetbe hozza a nézőket is. Erről majd' minden korabeli kritika ír, tehát feltétlenül meglepetésként, újdonságként hatott a közönségre, és nagy mértékben belejátszhatott abba, hogy érdeklődéssel kezdték figyelni a produkciót.

Koltai Tamás minderről részletesen beszámol: „A Stúdió „K" Woyzeck-előadása a szűk előtérben kezdődik. Akik korábban érkeznek a Lőrinc pap téri pinceklubba, helyet foglalhatnak a falak mentén körbeállított székeken. A negyedik falat függöny zárja le, mint egy „rendes" színházban. Akiknek nem jutott hely, tanácstalanul álldogálnak. Néhányan leülnek a földre a függönnyel szemben. Ha elég sokan maradnak állva, nem vesszük észre, mikor keverednek közénk a színészek. Egy párocska halkan kuncogva egymásba fonódik. Fölkapjuk a fejünket, feszélyezetten nézzük őket, amíg rájövünk, hogy elkezdődött az előadás. Marie [Gaál Erzsébet] és Woyzeck [Székely B. Miklós] – velünk együtt a vásári mutatványosbódé nyitására vár. A Kikiáltó [Fodor Tamás] még közöttünk festi az arcát (esetleg megkéri valamelyikünket, hogy tartsa a csorba tükröt), aztán belekezd bábjátékkal kísért mondandójába. A bábjáték-előjáték szereplői: katonabőrbe bujtatott majom meg egy asszony. Woyzeck és Marie ruháit viselik. A Kikiáltó széthúzza a függönyt, beinvitál, kezdődik a »commencement, commencement«-ja. Nyomában mi is betódulunk a nagyobb terembe. Ettől kezdve világos: szereplők vagyunk a drámában." (KOLTAI)

Gaál Erzsi

Mindezt a Woyzeckről készült filmfelvétel alapján azzal egészíthetjük ki, hogy jól látható , ahogy Angelus Iván civilben a nézők között járkál, majd leveszi a függönyre akasztott régi vágású katonai kabátját, és átöltözik Ezreddobossá. A kabát történelmi öltözéknek, s nem katonaruhának hat, azaz inkább jelmeznek, mint valóságos öltözéknek. Hasonló jelmezben látunk meg egy másik férfit, Oszkay Csabát is (róla sem tudhatjuk ekkor még, hogy később a Kapitányt játssza), nyilván korábban ő maga is civilben vegyült el a nézők között.

„Mit kérdezünk?"

Az előadás nem csendben, szinten észrevétlenül kezdődik, hanem határozott gesztussal: Oszkay Csaba egy székre áll, és hármat lő a levegőbe egy kis pisztollyal, majd hahotázik egyet. „Iszonyú semmittevés. Semmittevés minden bűn kezdete" – mondja hangosan, majd szinte maga elé motyogva folytatja: „Ha így fennhangon beszélek, nem tudom biztosan, hogy én beszélek-e."

Közben a függönynél énekelni kezd az Ezreddobos, miközben enyeleg egy lánnyal (Németh Ilona). Ez a szimultanizmus – hogy egyszerre több dolog is történik a térben – később az előadás jellegzetessége lesz. A Kapitány is folytatja ironikus szónoklatát: „Mit meg nem tesznek az emberek unalmukban. Tanulnak unalomból, imádkoznak unalomból, szeretnek, házasodnak, szaporodnak unalomból [közben szerelmesen öleli egymást a nézők között Woyzeck és Marie], és végül meghalnak unalomból. És – ez a dolog humora – mindezt fontoskodó képpel, maguk sem tudják, miért. S tudja Isten, mit gondolnak közben." „Fáradt a szád" – mondja közben kihívóan az Ezreddobos a lánynak, akit ölelget. „Az unalomtól" – válaszolja az nevetve, huncutul. (Ez ez ellenpontozás, ironizálás később is fontos lesz az előadásban.) „Az órák ketyegnek, a harangok konganak, a víz rohan, az emberek sietnek. Minden lüktet" – folytatja Oszkay. – „Csak azt tudnám, hogy akad-e a Földön még valami, ami engem futni megtanítana?!"

A nézők többsége nyilván nem tudja, hogy az Oszkay Csaba által elmondottak nem a Woyzeckből valók, hanem egy másik Büchner-darabból, a Leonce és Lénából (Leonce mondja rögtön az első jelenetben), de azt nyilván felfogják, hogy ezek a mondatok mintegy mottóként valamiféle kulcsot kínálnak az előadáshoz. Tenni vagy semmit tenni? – kérdezi tulajdonképpen a bevezető szónoklat. És vajon az utóbbi nem bűn-e? Aztán hosszan sorolja az emberi „tevés" („tanulnak", „imádkoznak", „szeretnek, házasodnak, szaporodnak") példáit, amelyekhez ugyanazt a kételyt illeszti: van-e valami értelmük? Azaz valójában az egész emberi életre kérdez rá, amelyhez a világ egészének működését kapcsolja („minden lüktet"). Majd felveti az alapproblémát: mi lehet ebben a helyzetben az ember viszonya a világhoz? Illeszkednie kell hozzá (elsajátítania – „megtanulni futni") vagy kívül maradni rajta (ellenállni, lázadni)?

Székely B. Miklós és Oszkay Csaba

Mintegy a szónoklat kérdéseire válaszol a felcsendülő ének: „Állandóság nincs a földön, / Nem titok, hogy aki él, / Egy nap mind a sírba tér" – énekli egy Harmonikás (Kamondy Ágnes). Ezt a Woyzeck negyedik jelenetében énekli a Kintornás, mint ahogy a közönség soraiból a függöny elé lépő cilinderes Kikiáltó szavai is innen valók. Ezzel invitálja a darabban a nézőket a mutatványos bódéba. A Stúdió „K" előadásában viszont azonnal egy bábjátékot mutat, ami a mutatványos bódé függönye – mint paraván – fölött játszódik, így a Kikiáltónak a mutatványos bódéba csalogató szavai egy bábelőadás narrációjává alakulnak át.

Mindez – Oszkay „szónoklata", majd a bábjáték – kettős prológot teremt az előadásban később megjelenítendő történethez. Dévényi Éva a Woyzeck próbáiról, majd előadásairól írt könyvében ezt úgy értelmezi, hogy a Kapitány jelmezében megjelenő Oszkay a „mit állítunk vagy mit kérdezünk?" gesztusával Büchnert, a Kikiáltót játszó Fodor Tamás a „hogyan tesszük?" gesztusával a Stúdió „K" együttesét képviseli, így azt is érzékelteti, hogy az együttes „játékkal, színházzal próbál válaszolni Büchner és saját kérdéseire".

Plebejus moralitás?

Az előteret lezáró függönynél zajló bábjáték előrevetíti a darab fő konfliktusát, így hasonló a funkciója, mint például a Hamlet egérfogó jelenetét bevezető némajátéknak. Később azt eredményezi, hogy az előadásban a nézők ismertként tudnak rátekinteni a problémára, s így viszonyulni is másképp képesek hozzá. Különösen azért, mert a Kikiáltó mindezt előzetes kommentárokkal látja el, s magukat a szereplőket is ironikusan mutatja be.

[...]

Részlet A Szabadságszigetek. A Stúdió "K" története 1978-ig című könyvből.

A kötet kapható a Színházi könyvek webáruházban és az Írók boltjában.