Az igazi bűnökkel szemben

Büchner Magyarországon

Georg Büchner (1813–1837) életében csak egyetlen műve jelent meg, a Danton halála (1835). A 19. századi német irodalomtörténetek is csak egyműves szerzőként ismerték őt. Hagyatékának hiányos kiadására 1850-ben került sor, de ez sem hozott áttörést Bühcner értékelésében. A feledésből az ragadja ki, hogy 1879-ben kiadják összes művének társaságában az akkor felfedezett Woyzeck-kéziratot. Ennek már érezhető a hatása. „A német naturalista dráma az ő nevével indul, őt tartja mintaképének a pályakezdő Gerhart Hauptmann és Frank Wedekind." (WALKÓ XXII.)

Georg Büchner

Színpadra is nehezen kerültek Büchner darabjai. Egy zártkörű Leonce és Léna bemutató után 1902-ben játszották először német színpadon a Danton halálát, majd 1913-ban a berlini színházi élet fontos eseménye volt, amikor bemutatták a Woyzecket. Ezután divatba jött Büchner. Az expresszionisták is az előfutáruknak tekintették, híressé vált Max Reinhardt Danton halála-rendezése (1916). Alban Berg (1895–1935) a Woyzeckből (1921), Gotfried Einem (1918–1996) a Danton halálából (1947) írt operát.

Magyarországon az 1920-as években vált ismertté Büchner, amikor a weimari Németországban kialakult reneszánszához kapcsolódóan néhány író, költő, kritikus megpróbálta felfedezni őt. Ehhez kapcsolódott az első magyar Büchner-bemutató is: 1928 őszén egy német vendégrendező, Karlheinz Martin irányításával a Magyar Színház mutatta be a Danton halálát. A főpróba után azonban betiltották az előadást, és csak húzások után engedték tovább játszani. (Összesen 28 előadást ért meg, Dantont Kiss Ferenc, Robespierre-t Hegedűs Gyula, Saint-Justöt Rátkai Márton játszotta, de egy kis szerepben feltűnt Jávor Pál is. )

Danton halála (1928) - Kiss Ferenc, Tőkés Anna

A Magyar Színház számára Kosztolányi Dezső fordította le a darabot, de ezt az előadás számára átdolgozták, meghúzták s ezt a változatot közölte a Színházi Élet is. Két, az előadásból kimaradt részletet a Nyugat közölt ugyanebben az évben. Sokáig ezek jelentették csupán a magyar Büchner-kiadásokat.

Az első magyar nyelvű Büchner-kötet csak 1955-ben jelent meg (ehhez írta Walkó György az idézett előszót). Ebben közölték először Kosztolányi kéziratban maradt teljes Danton halála-fordítását, e kötet számára készítette el Thurzó Gábor a Leonce és Léna, illetve a Woyzeck című darabok és a Lenz című elbeszélés fordítását. (Emellett közli a kötet a Hesseni hírmondó című röpiratot is.) Évtizedeken keresztül ez a kiadás jelentette a Büchner-szövegek egyetlen magyar forrását. (A következő Büchner-kötet magyarul csak 1982-ben jelent meg, ennek az újdonságát nemcsak az jelentette, hogy a levelezésből is válogatott, hanem az is, hogy a Büchner-hűségre tekintettel korrigálta a korábbi fordításokat is.)

Az 1955-ös Büchner-kiadást csak nehezen követték a szerző drámáinak magyar színpadi bemutatói. Az első kőszínházi bemutatót a Madách Színházban tartották 1963-ban. A Danton halálát Ádám Ottó rendezte. (Danton: Bessenyei Ferenc; Robespierre: Gábor Miklós / Árva János; Saint-Just: Avar István.) A következő kőszínházi bemutatóra viszont csak 1971-ben került sor. Ekkor az Irodalmi Színpad – ahol épp Fodor Tamás is tag volt – egyszerre két Büchner-darabot mutatott be. Valamiféle hiánypótlás motiválhatta a Woyzeck és a Leonce és Léna műsorra tűzését. (Az egyfelvonásosoknak titulált darabokat egy este játszották.) „Büchner két darabja színházi életünk adóssága" – nyilatkozta a bemutató előtt a rendező, Léner Péter –, „hivatásos színházban ugyanis nálunk még nem adták elő egyiket sem" , miközben „mindkét dráma állandó műsordarabja az európai színházaknak" .

Danton halála (1963) - Gábor Miklós, Bessenyei Ferenc

Azonban mindkét darabot játszották már főiskolai vizsgaelőadásként. A Leonce és Lénát 1964-ben a negyedéves Babarczy László rendezésében mutatták be . A Woyzecknek pedig két korábbi bemutatója is volt: először 1963-ban, a Kazán István rendezői osztályába járó Jurka László rendezésében, a negyedéves főiskolás Haumann Péterrel a címszerepben ; majd 1967-ben a negyedéves főiskolás Székely Gábor rendezésében az ugyancsak negyedéves Iglódi Istvánnal a címszerepben .

Ritka remekmű?

A korabeli kritikákat olvasva az is kiderül, hogy Büchnernek és a Woyzecknek akkoriban korántsem az volt a megítélése, mint manapság. „Vitatható, hogy helyes volt-e – klasszikus hírneve és humanista értéke ellenére – éppen a Woyzecket ... bemutatni" – olvassuk egy 1963-as cikkben, a darabot egyébként a kritikus „lázas és bonyolult, új prológus vagy narrátor beiktatása nélkül nehezen érthető kis tragédiá"-nak minősít.

Egy másik 1963-as írás is úgy véli, hogy a Woyzeck „mondanivalója olvasva is nehezen követhető. Színpadra állítását megnehezíti a gyakran változó színtér, a színpadon nehezen mozgatható kellékek problémája." Ugyanakkor a szerző romantikus szerelmi drámának nevezi a művet, igaz, hozzáteszi ehhez, hogy „világlátásában és emberábrázolásában megdöbbentően modern és izgalmas." (Egy harmadik írás megjegyzi, hogy „milyen jó lenne felfrissíteni kissé egyhangú színházi életünket ilyen egyfelvonásosokkal, mennyi új színt hozhatnának színpadjainkra ezek a darabok". )

Woyzeck (1971) - Madaras József, Dőry Virág

Az Irodalmi Színpad 1971-es bemutatója kapcsán is azt írja Thurzó Gábor fordító, hogy a bemutató célkitűzése „színpadilag vonzóvá tenni a drámát, a mondanivalóját, és – megismertetni, megszerettetni a közönséggel egy remekművet, és annak nálunk szűk körben ismert íróját".

De a kritikusok ekkor már egész más hangon beszélnek Büchnerről és a Woyzeckről. „A mindössze 24 évet élt szerzőt a múlt század első felében alkotott műve nyomán a világirodalom a legnagyobbjai között tartja számon" – írja az egyik. Büchneré „olyan életmű, amely századunkban is inspirálólag hat" – teszi hozzá egy másik. „Az Irodalmi Színpad előadása egyetlen kísérlet egy ritka remekmű megközelítésére" – mondja a Woyzeckről egy harmadik. Ugyanez a szerző Büchner kapcsán LUKÁCS Györgyöt idézi: „A múlt század harmincas éveiben „csak egyetlen, rövid életében hatalmas irodalmi erejű, üstökösszerűen felbukkanó és ismét eltűnő író áll igazán a kor problémáinak magaslatán".

[...]

Harc Woyzeckért

A Woyzeck kapcsán két dolgot hangsúlyoznak még az Irodalmi Színpad bemutatójáról megjelent írások. Egyrészt, hogy valóságos történetet dolgoz fel, másrészt, hogy a darab töredékes jellegű. Mindkettőről a fordító, Thurzó Gábor ír részletesebben.

Johann Christian Woyzeck

„1821. június 3-án Johann Christian Woyzeck, negyvenéves borbély és közkatona, féltékenységből hét döféssel megölte szeretőjét, Woost felcser negyvenhat éves özvegyét. Utána elfutott, a gyilkosságot észrevették, elfogták. Woyzeck semmit nem tagadott, csak a késtől akart megszabadulni. Egyre azt kérdezgette, hogy meghalt-e Woostné, és mikor nem kapott választ, ennyit mondott: »Adja Isten, hogy halott legyen, megérdemli, annyit vétkezett ellenem.« A per azonban ebben az egyszerű gyilkossági ügyben elhalasztódott – bejelentés érkezett, hogy a borbély kedélybeteg. Ezt többen állították. Hallucinációi voltak, különös látomásai, hangokat hallott, láthatatlan ellenfelekkel hadakozott. A bíróság dr. Clarust jelölte ki elmeszakértőnek.

Dr. Clarus hetekig vizsgálta, figyelte, majd közölte: páciense nem elmebeteg.

[...]

Dr. Clarus nem sokkal később egy orvosi folyóiratban közzétette elmeszakértők jelentését. Vita alakult ki." Ugyanis volt, aki kétségbe vonta ezek igazságát, más viszont a védelmükre kelt. „A harc Woyzeckért – ez a vita – tovább gyűrűzött. És végül a tudósok, közel másfél évtizeddel a kivégzés után, megegyeztek: Woyzeck beszámítható volt, nem történt justizmord.

Woyzeck (1971) - Bozóky István, Madaras József

Amikor az eset történt, Georg Büchner még gyerek volt. A lázadó fiatalember, a forradalmár, az üldözött, apjának könyvtárában bukkanhatott a folyóiratra." Ennek nyomán írta meg darabját, amelynek kézirata csak közel negyven év múlva került elő. „A hagyatékban egy tervbe vett Woyzeck-drámából találtak jeleneteket, kidolgozottakat, jelzésszerűeket. Huszonnégy jelenet, lazán, nehezen összefűzhetően – egy remekmű cserepekben.

És most kezdődött Woyzeckért a második harc: drámává illeszteni a jeleneteket, híven Büchner feltételezett tervéhez, elképzeléséhez. Rengeteg kísérlet történt – mindegyik harc a remekművért, annak színpadi lehetőségéért. Az összeillesztők valóságos fejtörő munkába fogtak. Drámai logikája – úgy ahogy – egyetlen szakasznak volt csak, ez okozta a legkisebb gondot. És ez maga a gyilkosság képsora. De a többi jelenet! ... Sokat tétováztak az összeillesztők – hol is kezdjék a drámát? És bizonytalan volt – a cserepek gondozóinak mindmáig ez okozta a legfőbb gondot – a végkifejlet. Öngyilkos lesz-e Woyzeck vagy kivégzik?"

Részletek a Szabadságszigetek. Fodor Tamás és a Stúdió "K" története 1978-ig című könyvből.

A kötet kapható a Színházi könyvek webáruházban és az Írók Boltjában.